1. fejezet

Caroline Forbes ma reggel is unottan nyitotta ki a szemeit, ásított egy nagyot, majd elindult a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Megállt a tükör előtt, és megrázta kócos fürtjeit, majd nekiállt a fésülködésnek. Eközben pedig, gondolatban arra buzdította magát, hogy ma van az utolsó tanítási nap, ma boldognak és elégedettnek kell lennie, hisz tombol a nyár, és szerencsére kitűnő eredménnyel végezte el a gimnázium 3. osztályát. Kicsit jobb kedve is lett mire befejezte a kóc háborút aranyló fürtjeivel, de akkor sem érzett felhőtlen boldogságot, mert, már totálisan elege lett, az egész iskolát átszövő Elena imádatból! Ő mindig, mindenben csak második lehetett Elena után, a barátai körében is, csak Elena körül forgott minden! Különösen most, hogy belekeveredett, a vámpírok csodálatos, és kissé ijesztő világába! Elenával mindig történt valami, ami miatt sajnálni, pátyolgatni kellet, és ettől Caroline-nak kezdett a hócipője is megtelni. Főleg, hogy lassan az egész iskola, Elena udvartartásába tartozott. Ő hiába csinált bármit, mintha ott se lenne, senkit sem érdekelt, hogy ő, Caroline, hogy érzi magát, lelkileg nem viselte-e meg, hogy Damon rágókája volt, hosszú heteken át, amiről, jó lett volna beszélni, de minek, ha nincs hallgatósága?! Bár a szurkoló csapat kapitánya még ő volt, mióta Elena kijelentette, hogy kiszáll, az egész szurkolás háttérbe szorult. A tagok alig jártak a próbákra, mert mindegyiket lefoglalta, Elena, két, új, szívdöglesztő pasijáról való, napi pletyka beszerzése. – Pedig ha tudnátok miféle szerzetek, biztos nem ugrálnátok önként a karjaik közé. – Ezen gondolatok társaságában érkezett az iskola elé, ahol, természetesen, rögtön megpillantotta Elenát, és úgy nagyjából mindenki mást is, aki fontos embernek számított, ebben a kicsiny iskolai közösségben. Caroline bosszankodva figyelte, ahogy mindenki körberajongja Elenát, 

és hallgatta, hogyan beszél a városba érkező két új fiúról, mintha azok tárgyak lennének, amik Elena személyes tulajdonát képezik. – Elena megváltozott. – gondolta Caroline, miközben oldalra biccentett fejjel tovább tanulmányozta a jelenetet. Régen visszafogott volt, megértő, szelíd, és kedves, de mióta szülei életüket vesztették, abban a szörnyű balesetben, Elena teljesen megváltozott. Beképzelt, hiú, és önimádó lett. – Talán egyszer annyira elhatalmasodnak rajta ezek a tulajdonságok, hogy beleszeret saját magába, és virággá változik, ahogy a görög mondabeli Narcissus-szal is történt. – nevetett fel hangosan, ahogy eszébe jutott egy korábbi irodalom óra emléke. Most, hogy tisztában volt a természetfeletti világ létezésével, egész valóságosnak tűnt a virággá válás, mint lehetséges büntetés Elena számára a hiúságáért. Aztán elképzelte Damont, és Stefant, ahogy tágra nyílt, megilletődött szemekkel, bámulják a virággá változott lányt, később pedig, egymásnak esve törnek, zúznak a Salvatore panzió előcsarnokában. Ezen a ponton, ismét hangosan felkacagott, amire hirtelen mindenki felé fordult, és nagy szemekkel kezdtek bámulni rá, miközben ő, megilletődve, kicsit félszegen emelte rájuk, hibátlan kobaltkék szemeit. Majd nyelt egy nagyot, hogy összeszedje bátorságát, mialatt kicsit elszégyellte magát, kárörvendő gondolatai miatt.

- Sziasztok! – köszönt a társainak lazán, mintha egyáltalán nem nevetgélt volna az előbb semmin. – Mi az, hirtelen eszetekbe jutott, hogy én is ezen a bolygón vagyok? – jegyezte meg kissé gunyorosan, amiért gondolatban, ismét megdorgálta magát. Majd válaszukat meg sem várva, vette az irányt az osztálytermük felé.

Amíg beért, és leült, a helyére, százszor, ezerszer is megbánta iménti, elhamarkodott kijelentését, hiszen tökéletesen tisztában volt azzal, hogy ezek után Elena, a fejéhez vágja, hogy miért nem tud egy kicsit megértőbb, kedvesebb lenni vele. Meg azt, hogy nemrég haltak meg a szülei, így ebből, a magától értetődő okból, kijár neki egy kis odafigyelés. Ezzel a „kis odafigyeléssel” Caroline-nak nem is lenne baja, csakhogy Elena, ezt a szörnyű tragédiát arra használja, hogy mindenkit, a szolgájává tegyen, és észre sem veszi, milyen narcisztikus személyiséggé változott. Az rendben van, hogy megértjük, meghallgatjuk Elenát, és próbáljuk felvidítani, de egy barátságban, nem csak az egyik fél ad! Régebben Elena is meghallgatta, barátnői gondjait, és tanácsokat is adott azok megoldására, sőt, igen használható tanácsokat, de most, csakis magával foglalkozik. Pedig Caroline és Bonnie élete sem volt zökkenőtől mentes az elmúlt időkben. Elena viszont, vagy nem vette észre, vagy teljesen hidegen hagyta, hogy a legtöbb rossz dolog, miatta történt barátnőivel, akik ezt, sosem dörgölték volna a lány orra alá, hisz ettől, mindketten megértőbbek voltak. Habár a két lány tűrőképessége vészesen a végéhez közeledett. Ráadásul itt volt Elena oldalán két, igen erős 160 éves vámpír, akik úgy óvták és védték Elenát, mintha az életük múlna rajta. – Pedig a vámpírok erősek, és mindenhatóak, akiknek egy emberi élet semmit sem jelent. Ezek ketten, mégis úgy viselkednek, mint a legrosszabb papucsférjek a latin szappanoperákban, akik, azt is elfogadják, hogy feleségükön osztozniuk kell a kertésszel. – mosolyodott el Caroline, miközben a többiek is beértek a terembe. A nagy csörömpölés, pakolászás közben, véletlen találkozott a pillantása az Elenáéval, ami szinte lángolt, a haragtól, és a sértettségtől. A most érkező Bonnie pedig, értetlenül figyelte, hogy mit is tehetett szegény Caroline, ami ismételten fújtató fenevaddá tette „az osztály királynőjét”. Miközben, magában előre félt attól, ami a szünetben történhet a lányok között. Végül ezekkel a gondolatokkal, ő is a helyére sietett, és küldött egy biztató, amolyan melletted vagyok mosolyt Caroline felé, amit Elena, a nagy morgásai közepette, észre sem vett, de lehet azt sem, hogy Bonnie megérkezett. Pedig, még köszönt is neki, a jókedvű kis boszorkány. A történelem órán, az utolsó tanítási nap tiszteletére, egy, az amerikai polgárháború idején játszódó filmet néztek meg. A történet lényege az volt, hogy egy déli konföderációs katona, akinek a rabszolgaság fenntartásáért kellet küzdenie, mégis beleszeretett, egy gyönyörű, ültetvényeken dolgozó rableányba, és ennek hatására leszerelt a seregtől, hogy északra szökhessen a gesztenye szemű szépséggel. Bonnie a padján könyökölve, fejét, a kezei között nyugtatva figyelte a filmet, miközben eszébe jutott Damon egyik elejtett mondata, hogy annak idején, ő is azért hagyta ott a sereget, mert nem értett egyet a konföderáció elveivel, holott Mystic Falls, Louisiana állam területén található, ami tősgyökeres déli konföderációs tagállam volt akkoriban. Damon egyszer elmesélte, hogy csak az apja iránti tiszteletből lépett a harcmezőkre, de lázadó típus lévén, hamar ott is hagyta a sereget. Ahogy ezeken merengett, észre sem vette, hogy a film két főszereplője megváltozott. Bonnie már nem a két színészt látta a filmvásznon, hanem magát és Damont, ahogy az egyenruhás férfi átkarolja a derekát, ő felnéz rá, tágra nyílt, gesztenye barna szemeivel és izgatottan várja, hogy Damon puha ajkai csókkal hintsék be a sajátjait. Mikor ráeszmélt, hogy mit is csinált az előbb, gyorsan megrázta a fejét, összeszorította a szemét, és mire újra kinyitotta, már ismételten a színészek voltak előtte. Viszont Caroline, észrevette ezt a reakciót, és megfogatta, ha lehetősége lesz beszélni barátnőjével, feltétlen rákérdez az iménti kis borzongás okára. Bonnie magának se ismerné be, hogy vonzónak találja, a 160 éves vámpírt. – Nem lehet, nem és nem! Térj már észhez a nagyid mindig azt tanította, hogy kerüld el messze a vámpírokat! Ráadásul, nem is olyan régen, az őrült kriptanyitó kísérlete, következtében, éppen Damon miatt halt meg, az a nagyszülőd, aki, anyád helyet, anyád volt! Bonnie ezt most verd ki a fejedből, nem vonzódhatsz hozzá! – emlékeztette magát a tényekre, egyre kétségbeesettebben. Ennek ellenére, mégsem tudta megállni, hogy magát és Damont képzelje, a színészek helyébe. Caroline is ábrándos tekintettel meredt az előtte lévő vetítő vászon felé, miközben azon járt az esze, neki miért nem adatott meg az igaz szerelem, mikor mindent megtett az elmúlt években, hogy felkeltse valamelyik iskolatársa figyelmét. A fiúk viszont, túl kislányosnak, ingatagnak, bizonytalannak hitték, így, egyikőjük, sem mert felé közeledni, még akkor sem, ha Caroline, a híres modelleket is megszégyenítő szépség volt. Tökéletes, karcsú alakja, feszes combjai, lágy esésű, selymes hajkoronája, mindenkit ámulatba ejtett az első pillanatban, amikor ráemelték tekintetüket. A legtöbb lány a suliban, csak álmában remélhetett ilyen fajta szépséget, és ezért, különféle, hazug pletykákat terjesztettek Caroline-ról.  Miszerint, megbízhatatlan, akinek csak játékszerek a férfiak. Pedig a valóságban, Caroline, soha nem viselte volna el, ha csalóvá válik, ő pont az ellenkezője volt, úgy gondolta, ha egyszer lesz valaki, aki szereti, a haláláig hűséges lesz hozzá. De hát, ha egy pletyka elindul, – különösen, ha azt az iskola „királynője” indítja útnak – lehetetlen megállítani. Mert Elena, titkon mindig féltékeny volt barátnőire; szépségükért, eszükért, bájos szerénységükért. Bár ő sem volt csúnya lány, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy barátnői természetes, naiv, ártatlan, szelídségével sosem kelhet versenyre. Elena gőgös volt, hiú, és nagyravágyó, akinek lehetett kitűnő alakja, mogyoró barna hajzuhatagja, és hozzá kiskutya szemei, a rémes természete, kezdet egyre többször előtörni, és ilyenkor, ha valaki kicsit jobban figyel, észreveszi, Elena valódi énjének sötét mélységét: mesterkélt mosolyát, rideg, szúrós tekintetét, a gondosan magára öltött álarc alatt. Egyetlen szerencséje az, hogy kitűnő manipulatív képességgel rendelkezik, így ügyesen el tudja rejteni mások elől valódi énjét. Viszont, szinte rettegett attól, hogy az iskola tanulói, egyszer felismerik, barátnői személyiségének varázsát, és, ha ez megtörténik, ő már nem lehet többé az iskola uralkodója. Caroline és Bonnie, nem is sejtették, hogy Elena valójában, hogy érez velük kapcsolatban, pusztán, a végbement változást furcsállták, de azt, betudták, a szülei utáni gyásznak.

Az utolsó tanítási nap, már a végéhez közeledett, amikor végre megszólalt a csengő, jelezve, hogy itt a várva-várt nyári szabadság. Ekkor, hirtelen óriási zsibongás közepette, megállíthatatlan, bivalycsordára emlékeztető gyereksereg rohant a kijárat felé, hogy minél előbb érezhesse a nyári nap meleg, simogató sugarait. Kifelé menet Caroline sikeresen elkapta Bonnie karját, jelezve, hogy vele szeretne hazafelé sétálni, amire a boszorkány beleegyezően bólintott. Ma nem autóval jöttek, úgy gondolták, a szabadságuk kezdetén, jobb lesz sétálni, és süttetni egy kicsit fáradt arcukat, az éves hajtás után. Gyönyörű nyári délután volt; a nap hosszú sugarai, lágyan törtek utat a fák ágai között, hogy néha megcsillanhassanak az út menti virágok szirmain.

- Bonnie szeretnék kérdezni valamit! – kezdete meg a beszélgetést, kicsit óvatosan Caroline. – Arra lennék kíváncsi, hogy mi volt veled ma töri órán?

- Semmi. Mi lett volna? Tetszett a film, gondolom neked is, hisz ez is polgárháborús film volt, mint Az elfújta a szél!

- Igen tetszett, de nem erről akarok beszélgetni, hanem, hogy mi volt nálad az a borzongás film közben?

- Öööm...

- Szóval még nem akarod elmondani. De ugye nincs baj?

- Nincs, de még én se igazán tudom, hogy mi is történ akkor. Ha biztosabb leszek benne, feltétlen elmondom! –  ígérte meg Bonnie, mert tudta, ha ezt nem teszi hozzá, estig se hagyja békén barátnője.

- Rendben.  – bólintott Caroline szomorkásan, de most ennyiben hagyta a dolgot.

Ekkor, hirtelen a verőfényes napsütés, borongós, nyomott idővé változott, és lassan, köd kezdte beborítani a lábukat. Majd a semmiből, előtűnt egy alak. Ahogy feléjük közeledett, tisztán kivehetővé vált Damon, magas, izmos alakja.

- Mit csinálsz, és mi ez a ködözés? Megőrültél? Mi lesz, ha valaki meglátja? – kezdet aggodalmaskodó beszédébe Caroline.

- Nyugalom szöszi, ez a hatás kedvéért kell, és hogy megtanuld, nem nézem jó szemmel, ha megbántod Elenát! – lépett egészen közel a lányhoz.  – Vagy szeretnéd, ha megint, rajtad élesíteném a fogaimat? – húzta gonosz mosolyra a száját.

- Fejezd be Damon! – nézett szúrós szemekkel a lány. – Én nem bántottam Elenát, ő viselkedik úgy, mintha, mi nem is léteznénk! Mióta ti, Stefan-nal, minden óhaját teljesítitek, és mindenkit megfenyegettek aki, megmondaná a véleményét, csak még rosszabb lett! Tud meg, hogy elegünk van, és szünetre vágyunk, igazi vakációra! Épp ezért, mond meg Elenának, hogy nem kell aggódnia, egész nyáron nem leszek itthon, és Bonnie is az apjánál tölt pár hetet! - szűrte ki mérgesen a szavakat a szőke lány.

- Mi az, hogy elmentek? Itt hagyjátok Elenát, miközben azon kéne dolgoznotok, hogy kitaláljátok, mit tervez Katherine! Lusták vagytok! Egyedül hagyjátok a bajban!

- Nézd Damon, mi szeretjük, és megértjük, őt, még így is, hogy tudomást sem vesz rólunk, de nekünk, ellentétben veled, és Stefannal, nem csak Elena körül forog az életünk, mellesleg, neki mi nem számítunk! Bonnie mondj már te is valamit! – szólt barátnőjéhez a szőkeség.

- Ööö igen igazad van! – eszmélt fel Bonnie merengéséből.

- Mi van kicsi boszi? Ábrándozunk? Netán a kék szemeimen? – kérdezte Damon egy gúnyos mosoly kíséretében.

- Soha! – vágta rá Bonnie, de a hangja megremegett közben, mert a férfi egészen közel hajolt az arcához.

- Nos, akkor én itt végeztem, most nem bántom egyikőtöket sem, még szükségünk lehet rátok, ha Kathrine megint felbukkanna! Úgyhogy legyetek harcra készek, ha ugrasztalak titeket!

Azzal sarkon fordult, és otthagyta a megilletődött lányokat. Caroline, teljesen vörös lett a haragtól, hogy merészel, Damon úgy beszélni velük, mintha tárgyak lennének, vagy inkább eszközök a harchoz, amik simán pótolhatók, ha tönkremennek. Elege volt! Elege volt mindenből! Majd, méregtől izzó szemekkel a magasba emelte ökölbe szorított kezét, és belekiabálta a levegőbe:

- Elena te gyáva nyúl, már annyi tisztesség sincs benned, hogy magad mond el a véleményedet! Biztonságban, és kényelemben érzed magad a két, nem mindennapi testőröddel! Várj csak, majd én is szerzek testőrt magamnak, nagyobbat, erősebbet, félelmetesebbet, mint a Salvatore testvérek! Én megszerzem a leghatalmasabb, legerősebb, legöregebb vámpírt a Földön, és akkor, majd nem mersz velünk ujjat húzni! Mert ezt a vámpírt, te nem tudod majd irányítani, egy percre sem fogja érdekelni, hogy mi van veled! Ő csakis engem fog a tenyerén hordozni! És azt is megígérem, hogy én is leszek még boldog! – ordította ki a szavakat, miközben öklével a levegőbe bokszolt, nem is sejtve, hogy nem volt annyira alaptalan az iménti kijelentése, mint azt gondolta magában.

Mire befejezte, a feszültség távozott belőle, átadva helyét, a teljes nyugalom érzésének. És ekkor, megint felderengett előtte egy arc. Nem tudta kié, még sosem látta élőben az arc tulajdonosát, csak azért volt ismerős számára, mert álmában rendszeresen fel szokott bukkanni! De test nem társul hozzá, csak egy arc, egy igen vonzó férfi arca, aki csibészesen mosolyog rá, miközben smaragdzöld szemeiben vadság csillog. Ilyenkor Caroline, szeretne beletúrni a férfi homok szőke, enyhén göndör, rakoncátlan fürtjeibe, viszont, mire megtenné, rendszerint felébred. Ez mindig bosszúsággal töltötte el szegény lányt. Végül, a házuk elé érve, elbúcsúzott Bonnie-tól, és gondolatban, már a nyári pihenésen járt az esze, ami holnap kezdetét is veszi, a Hawaii nyereményúttal.