8. fejezet

No, itt is volna a következő fejezet! Jó szórakozást!

Ahogy egyre múlt az idő, teltek a napok egymás után sorba, Caroline is egyre inkább megbízott különös vendéglátójában. Valahogy nem akart félni a közelében, nem akarta megbántani, ugyanis hamar rájött, hogy bármit csinálhat a férfi jelenlétében, csak félni nem félhet. Ha ez mégis megtörtént, a vámpír minden idegszála megfeszült, ideges, ingerlékeny lett, és ilyenkor még a szokottnál is jobban elzárta gondolatait a lány előtt. Így hát a szőkeség hamar megtanulta, hogyan kell természetesen, fesztelenül beszélni, noha eddigi élete során, sosem volt képes ilyesmire.

Elena és bandája társaságában, ilyet nem volt szabad csinálnia, amellett a boszorkány mellett, nem lehetett senki egyéniség, csak egy fülét farkát behúzó szürke kisegér, aki az előírt szabályok szerint éli életét. Nem lehetett például egyedi ízlése, mert ha egészen véletlenül, ő mást szeretett, mint a nagy átlag, rögtön kiközösítették, megbélyegezték társai, hogy Elenának imponáljanak ezzel is. Így csak most, a Klausszal folytatott beszélgetései révén ismerte meg saját ízlését, személyiségét.

Az ősi pedig szerette hallgatni vendégét. Magas, vékony hangja betöltötte az ódon kastély hatalmas termeit. Lenyűgözte, milyen közvetlen, őszinte barátságos a lány. Számára mindegy volt miről beszélgettek, ha Caroline édes hangját hallhatta, egy időre elfelejtette a szomorú múltját, magányát, és kevésbé érezte szörnyetegnek magát.

Más gonosztevőkkel ellentétben, ő ugyanis nem akart igazán az is lenni, ez csupán egy védelmi reakció volt, az őt ért sérelmekre. Emellett az édes fruska mellett, csak egy férfi volt, aki jól érzi magát, kikapcsolódik. És ezt felettébb élvezte.

Caroline pedig, végre igazán élvezhette a vakációját, most nem ugráltatta, vagy piszkálta senki. Fürdött a felé irányuló figyelemben, törődésben, melyben korábban nem lehetett része. Csupán egyetlen dolog zavarta, mégpedig az, hogy Klaus nagyon magának való, befelé forduló figura volt. Alig tudott kiszedni belőle egy-két infót a múltjáról.

– Kérlek Klaus! Te mindent tudsz rólam, én csak meg szeretnélek ismerni! – kérlelte a lány kicsit durcásan.

– Félek, ha elkezdek mesélni, felpattansz, és hanyatt-homlok menekülsz az ijedségtől. – válaszolta a hibrid egy sóhaj kíséretében.

– Rendben, ha ennyire félsz, kezdjük az alapdolgokkal! Például, hány éves vagy Klaus?

– Én? Valóban érdekel? – nézett a lányra kérlelve, de pár pillanattal később feladta, és válaszolt. – Nos, ha valóban tudni akarod a történetem, nem bánom elmondok dolgokat. Én 1000 éves vagyok, a vámpírok első nemzedékéből, akinek, – az apja révén, – van egy vérfarkas oldala is. – Itt megállt, hogy rápillantson Caroline-ra, majd folytatta. – Gyerekkoromtól kezdve, magányosan élek, a szüleim elfordultak tőlem, mint a család legnagyobb szégyenfoltjától, ezért nem bízok másokban.

– Te szegény! – Sajnálkozott a szőkeség, majd megsimogatta a férfi halántékát, és belemászott az ölébe.

– Ne, sajnálj, hidd el, nem érdemlem meg! Tudod, én nem az a jófiú vagyok, akinek gondolsz! Anyám, - egy erős boszorkány, - egy átkával elzárta a vérfarkas oldalamat, én meg annak szenteltem az életemet, vagyis inkább a halálomat, hogy megtörjem ezt az átkot, és a leghatalmasabb, legrettegettebb lénnyé váljak ezen a bolygón. – fejezte be mondatát egyre hevesebb indulattal, miközben szemei véres árnyalatban kezdtek játszani.

A lány nem rettent meg, látta már átváltozott arccal, hanem inkább mélységesen megértette a férfi érzéseit, hiszen tisztában volt vele, milyen, mikor mindenki kitaszít, nincs melletted senki.

– És mondd, Katherine-nek mi lesz a sorsa? Mit vétett ellened, hogy így utálod? – kérdezte a lány enyhe kíváncsisággal hangjában.

Klaus próbált volna válaszolni, mikor hirtelen, egy nagy dörrenéssel beszakadt a bejárati kapu, majd pár pillanattal később, ott állt előttük Elijah felbőszülten, teljesen átváltozott arccal, mint aki egyetlen csapással készülne mindkettejük fejét letépni.

– Hol van? – kérdezte Elijah fogai közül kiszűrve szavait. – Hol van, és azonnal mond meg, hogy mit tettél vele Klaus!

– Először is, jó estét neked is testvér! Másodszor, kérlek, fogd vissza magad, ha nem látnád, társaságom van! – válaszolta Klaus egy cinikus mosoly társaságában.

– Nem érdekel a cinizmusod Klaus! Én azt kérdeztem, hol van, és miért nincs a villában, amit béreltem neki? – ordította Elijah, miközben vámpírsebességgel nyomta a falhoz Klaust.

– Oh, szóval a cafkádat keresed! Mondd, téged senki sem világosított fel, hogy az ilyen olcsó nőcskék néha csak úgy lelépnek! – válaszolt a hibrid farkas vigyorral az arcán.

– Szívd vissza! Ő nem cafka, csak egy kétségbeesett lány, akiről nem szállsz le évszázadok óta. Szánalmas vagy tudod! Egyébként se lépne le anélkül, hogy szólna nekem! Szóval hol van?

– Nos, ebben tévedsz drága testvérem! – próbált kedélyes hangon válaszolni, miközben hátulról átkarolta testvére vállát a hibrid. – Képzeld ő jött ide hívatlanul, és kezdte el fojtogatni az én kedves vendégemet. – biccentett egyet Caroline felé, aki néma csendben, döbbenten figyelte a jelenetet. Én csak marasztaltam picit, míg ideérsz testvér.

– Akkor hol van? – kérdezte Elijah idegesen várakozva.

– Jól van, feladom! Elviheted, most úgyis vakációzom, nem kell, hogy itt rontsa a levegőt. De figyelmeztetem, ezzel, még nem úszta meg a büntetését, pusztán most nincs kedvem törődni vele. Lent van a pincében, a második cellában. – azzal Elijah vámpírsebességgel tűnt el a pince irányába.

Elijah őrült erővel tépte fel a börtön ajtaját, és vámpír létére kis híján szívinfarktust kapott a saját vérében senyvedő, félig ájult kedvese láttán.