6. fejezet

Katherine hirtelen megdermedt, a számára jól ismert, hideg, kimért, hang hallatán. Majd villámgyorsasággal váltak el ujjai Caroline nyakától, és az ezt követő pillanatban, már szemben állt, a legrettegettebb ősivel, aki elől több mint 500 éve menekül. Klaus résnyire szűkült, veszélyesen csillogó szemei, haragot, gyűlöletet, megvetést sugalltak, a halálfélelemtől rázkódó barna hajú vámpírlány felé. Katherine remegő hangon ejtette ki a sokakban félelmet keltő nevet, miközben felkészült a legrosszabbra is. De Klaus, látszólag nyugodtan, hátul összekulcsolt kezekkel közeledett felé, majd megkérdezte.

- Mit keresel itt Katerina? Ennyire még te se lehetsz idióta, hogy önként ajánld fel magad.

- Rosszul informáltak, azt hittem Európába mentél. – nyögte ki a félelem itatta szavakat.

- Ne jó pofizz itt nekem, mert nagyon nem áll jól! És beszélj tisztelettel, az uraddal! Megértetted? – vágta a szavakat a nő képébe, miközben vámpírgyorsasággal előtte termett, és megragadta a nyakát, úgy, ahogy a hasonmás az előbb Caroline-nal tette. Majd kaján vigyor kíséretében, jobbra-balra billegette a fejét, és áthatóan tanulmányozta a gyűlölt arcot. 

- Na, Katerinám, mond csak, mi szél hozott erre? Úgy látom, valami alkut akarsz ajánlani a szabadságodért. De nem érdekel, akkor kellett volna megtenned, amit elvártam tőled, amikor még volt jelentősége. Ezt soha, semmivel nem válthatod meg. A létemet, a fajomat tetted tönkre, ez megbocsájthatatlan kedvesem. Viszont, ha már itt vagy marasztallak kicsit, hisz úgy sincs jobb dolgod, minthogy nálam vendégeskedj. Katerina, te nem szedsz verbénát? Nos, akkor jól figyelj! Szeretném, ha engedelmeskednél a parancsaimnak, és nem próbálnál meg elmenekülni! Megértetted? – igézte meg a nőt.

- Igen megértettem. – válaszolta Katherine, miközben szeretett volna mérföldekkel messzebb lenni Klaustól, aki igézés közben szorosan a markában tartotta a riadt vámpírt.

- Helyes! Örülök, hogy ezt tisztáztuk! Most pedig elmész az alagsorba wellness fürdőt venni egy kis verbénás vízbe. 

- Neeeeeeeee! Kérlek Klaus, megteszek bármit, és van egy visszautasíthatatlan ajánlatom. Hallgass meg kérlek! – kérlelte az ősit kétségbeesetten.

- Nem! Szó se lehet róla! Nem érdekelsz, és csak akkor beszélj, ha kérdeznek! És légy tisztelettudóbb! Neked én Lord Niklaus vagyok! Világos? – igézte meg ismételten a félelemtől remegő hasonmást. De, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, választási lehetőséget is adok neked! Szóval mit szeretnél? Egész nap a verbénában ázni, vagy ezzel a bicskával döfködni a combodat, míg meg nem unom? – vett ki a zsebéből egy szétnyitható bicskát, amit aztán, felmutatott a vámpírnőnek.

- A bicskát választom. – mondta ki durcásan a szavakat Katherine.

- Jól van, akkor tegyünk is egy próbát! Vágd a combodba, de rendesen! – mondta Klaus egy győzelem ittas, gonosz mosoly kíséretében.

Katherine kénytelen kelletlen, de megtette, amit a hibrid parancsolt neki, hiszen tehetetlen volt az erős igézéssel szemben.

- Nagyszerű, ügyes vagy kedvesem! Most meny szépen az alagsorba, és folytasd ez holnap reggelig! Ha megunnád, nyugodtan válts lábat. Paul a kertészem majd odakísér, és ügyel rád. Kellemes időtöltést édes! – majd kezei közé fogta Katherine arcát, és a homlokára lehelt egy puha csókot, mert élvezte az ez által, kiváltott iszonyatot, és rettegést.

Katherine hátán a hideg futkosott, Klaus nedves ajkainak hatására, egyszerűen úgy érezte, hogy menten szívrohamot kap vámpír létére, annyira félt a végleges haláltól, és a számtalan kínzástól, amit a hibrid kitalálhat ellene. Mert az elmúlt 500 évben megismerte ellenségét, és tisztában volt azzal, hogy az ellene szegülőket, kegyetlenül megbünteti. Talán, még a gyors halálnak is jobban örült volna, mert tudta innen nem szabadul egykönnyen. Nem is akármit vétett az ősi ellen, a legnagyobb álmát, a legféltettebb kívánságát, az összes célját tette tönkre, mikor elmenekült a sorsa elől, és inkább vámpírrá lett, minthogy egy szertartáson szárazra szívják. A meneküléssel töltött 500 évben sokszor megbánta már az akkori tettét, mert lehet, hogy félt a haláltól, de az 500 éves paranoiától és kínzásoktól, csak jobb egy gyors halál. Gondolt megint ezekre a tényekre, miközben Paul lekísérte az alagsor egyik börtöncellájába. Ráadásul, tovább rontotta a helyzetét, hogy Klaus igézésének köszönhetően, nem sikerült elmondania, azt, ami talán megmentette volna, hogy él egy új hasonmás, Elena Gilbert.

Caroline eközben tágra nyílt, riadt, tekintettel szemlélte a történteket. Nem volt hozzászokva, hogy ilyennek lássa Klaust. Hirtelen eszébe jutott, hogy a vele mindig kedves, barátságos férfi, valójában, egy ki tudja milyen idős vámpír, aki valószínűleg nagyon erős, és bármire képes. Bár látta, ahogy Susan torkát egy mozdulattal átharapta, valahogy nem hagyott benne olyan mély nyomot, mert szinte számított is rá azok után, ahogy a táborozó társa viselkedett. Akkor nem is látszott gonoszság a hibrid szemeiben, pusztán az idegesség, hogy totálisan felhúzta valaki. Most viszont egészen más volt, kifejezetten kínozni akarta az áldozatát, érezni lehetett a színtiszta gonoszságot, gyűlöletet, ami belőle áradt. Caroline-t megrémisztette, hogy ilyen is tud lenni az, aki eddig nyugodt, és barátságos volt. Arra gondolt, hogy bármikor, ha a kedve rosszabb, vagy feldühíti valamivel, vele is ilyen lehet, és mire észbe kap, már át is harapta a torkát. A szőke lányt kirázta a hideg e gondolatok hatására, és meredten kezdett egy pontot tanulmányozni maga előtt, hogy nehogy a férfire kelljen néznie, miután újra kettesben maradtak. Klaus ezt észre is vette, de próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nagyon félt attól, hogy az egyetlen, aki eddig nyugodt és őszinte volt a jelenlétében, olyan lesz, mint mindenki más, és csak a félelem miatt marad kedves hozzá. Retteget ettől a gondolattól, annyira élvezte a lány társaságát, hogy valaki ellazul, elengedi magát, ha vele van, és nem csak kényszerből, feszengve van mellette.

- Caroline, kérlek, folytasd nyugodtan a reggelidet! Ne haragudj a kis jelenet miatt! – lépett közelebb a lányhoz, aki viszont kicsit hátrébb húzódott tőle.

- Én csak, ööö…

Te csak megijedtél tőlem. – sóhajtott egy mélyet Klaus.

- Én nem…

De, de igen sajnos. – Nézd, hidd el meg van az okom, hogy mért gyűlölöm ennyire Katherine Pierce-t. Sokat ártott nekem, amiről most nem beszélnék, de veled végig kedves, megértő voltam, úgyhogy nem kell így viselkedned.

- Én csak azon gondolkoztam, hogy már biztos keresnek a táborban…

- Jah, és a kis barátnődet is biztos keresik. Mit mondasz nekik, ha visszamentél, hogy egy gonosz vámpír széttépte? Biztos el is hinnék, annyira, hogy egyből elmegyógyintézetbe zárnának, ha nem, akkor a fiatalkorúak börtönébe, hisz egy gazdag, befolyásos család, elkényeztetett hercegnőjét téptem szét, könnyen rád varrnak egy gyilkosságot kedvesem. Nincs holt test, és csak te láttad azt az idegesítő kiscsajt utoljára. Ki fog megvédeni? Ezek a gazdagok piócák, rád telepednek, és addig szorongatnak, még fel nem adod. Tényleg tönkre akarod tenni az életed angyalka?

- Én csak szeretnék visszamenni! – habozott a válasszal Caroline. – Visszaengedsz?

- Hogyne. Parancsolj kedvesem. – tárta szét a kezét, hogy utat engedjen a lánynak.

- Ilyen könnyen? Nem igézel meg, hogy maradjak?

- Á, szóval, valójában maradnál, csak nem mersz szembenézni a vágyaiddal, és elvárnád, hogy én legyek a rossz, aki nem enged el. – ekkor megjelent ajkán a gonosz, féloldalas mosolya, megragadta Caroline-t, és egészen közel hajolva folytatta. – Tudod mit? Nem könnyítem meg a dolgodat. Döntsd el te. Maradsz, vagy mész? De úgy is tudom, hogy maradni fogsz.

- Honnan vagy ebben ennyire biztos? – kérdezte, miközben egyre inkább elkábult a férfi parfümjétől.

- Egyszerűen tudom. – válaszolt a férfi Caroline ajkaiba lehelve a szavakat.

Eközben,a lány érezte, ahogy ismételten megfeszülnek izmai a hibrid csáberejének hála. Levegőt is alig bírt már venni, csak állt, tágra nyílt, megilletődött szemekkel, és az járt az eszében, hogy mennyire igazat beszél az ősi.

- Én tudom, hogy mire vágysz édesem, és csak én adhatom meg, amire szükséged van! – simított ki egy szőke tincset a lány arcából, miközben rámosolygott. – Na? Én, megvédhetlek, kényeztethetlek, vigyázhatok rád, ha engeded. – lépet közben a szőkeség háta mögé, és állát ráhelyezte a lány vállára, miközben szorosan magához vonta, hogy érezhesse megnövekedett férfiasságát.

Caroline ekkor már csak mély sóhajokra volt képes, ismételten magával ragadta a hibrid közelsége, vadsága, veszélyessége.

***

Elena fel-alá járkált a Salvatore panzió nappalijában, és Bonnie-val ordibált, hogyan lehetett olyan szerencsétlen, hogy hagyta kiszabadulni Katherine-t a kriptából.

- Én, odaküldtelek ugyan, hogy derítsd ki miért jött vissza Katherine, mi célja velünk, de azt nem mondtam, hogy engedd is ki. És ha ez nem lenne elég, visszajössz olyan rémisztő infókkal, hogy a világ legősibb, leghalálosabb vámpírja a véremre szomjazik. Semmi hasznodat nem veszem, Caroline meg itt sincs, hanem valahol Hawaii-on sütteti a hasát, míg nekem veszélyben az életem. Legalább kicsit próbálnátok meg törődni velem! – dühöngött magából kikelve a legfiatalabb hasonmás. 

Damon az ajtónak támaszkodva, megdöbbenten szemlélte, ahogy szerelme magából kikelve veszekszik a szegény boszival. Mostanában egyre többet fordul ki magából, főleg azóta, hogy elrabolták az álarcosbálról, és Bonnie megtudta Katherine-től, hogy ki az a Klaus, és mit akar. Elena rettenetesen félt a hibridtől, és a rá váró rituálétól, amit természetesen szeretett volna elkerülni, és ennek érdekében, képes lett volna bárkit feláldozni. Ha Klaus Damont kérte volna, még őt is feláldozta volna könnyek nélkül, legalább is, szívből jövő könnyek nélkül.

Pár héttel korábban, miután visszahozták Elenát Rose fogságából, a félelemtől, még rémesebbé váló lány, mindenkivel veszekedni kezdett, hogy valaki menjen el a kriptába, és kérdezze ki Katherine-t, hogy ki is pontosan ez a Klaus. A fiúkat ezúttal egyáltalán nem sikerült megnyernie, így Bonnie-nál próbálkozott, aki kénytelen kelletlen, de belement, hogy elmegy Katherine-hez, és kikérdezi, mert már nem bírta tovább, a hasonmás hiszti rohamait. Mikor varázslattal kinyílt a kripta ajtaja, az 500 éves hasonmás, megvárta, míg valaki leszúrja Elijah-át, és utána gyorsan kereket oldott, de még szabadulására várt, szívesen felvilágosította Bonnie-t, mert tudta, hogy az élő hasonmást ezután a frász fogja kerülgetni. Haragudott Elenára, hogy alig élt 17 évet, és máris mindene megvan, amit ő 500 év alatt sem tudott megszerezni magának, ráadásul, borzalmas paranoiába kellet élnie.

Damon még hallgatta kicsit Elena újabb hiszti rohamát, melyet Bonnie-ra zúdított éppen, de egy idő után már képtelen volt elviselni, és közbe avatkozott.

- Elena, most már hagyd, abba kérlek, a veszekedéssel nem oldasz meg semmit! Elhiszünk, mindent, hogy félsz Klaustól, de Bonnie-nak igaza van! Te küldted oda, hogy beszéljen Katherine-nel, amit fel sem fogok, hogy juthatott az eszedbe! A legjobb barátnődet, egy 500 éves vámpír karjaiba küldeni! Kiszabadulni is miattad tudott, mert ledöfted Elijah-át, és így semmissé vált az igézete. Inkább örülj neki, hogy Bonnie sértetlenül megúszta!

- Kérlek Damon bocsájts meg, igazad van! – simult a férfi karjaira a lány, mert félt elveszíteni vámpírtestőrét, most, hogy a Klaus veszély fenyegette.

Damon csak állt mereven, és nem értette, miért nem érzi most izgatónak a lány közeledését. Talán kezdte észrevenni, hogy Elena nem lát benne mást, csak egy ugráltatni való szolgát? Mert ezt jelentették neki a Salvatore testvérek: szolgákat, akik úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül nekik. Elena is észrevette Damon hűvösségét, és rettenetesen megijedt, hogy elveszítheti testőreit, főleg most, hogy véleménye szerint, Katherine már szólt Klausznak a létezéséről. A legbájosabb lényét próbálta előhúzni, hogy ártatlan áldozatnak tűnjön, de valahogy túlzottan kiütközött rajta valódi személyisége, és az, ahogy kétségbeesetten próbálja menteni magát.

Nem volt sok idejük ezen gondolkodni, mert ekkor megjelent Rose, hogy tudja, hol keressék Klaust.