5. fejezet

Klaus egyre nagyobb hévvel vette birtokba a gyönyörű lány ajkait, majd fokozatosan áttért annak nyakára, ahol elidőzött kicsit, és belélegezte Caroline vérének csábító, fémes, sós illatát. A hibridet is meglepte, a lány vérének mámorítóan édes, kellemes illata, melyet már régen nem érzet. De erőt véve magán, nem hagyta, hogy szemfogai előbukkanjanak az ínye szorításából. Helyette, még lágyabb, és édesebb csókokkal borította be, az egyre izgatottabbá váló szőkeség arcát, nyakát, és vállát. Majd, ajkai lejjebb kezdtek édes kínzásba, a kerek mellek felső részénél, amit már nem bírt Caroline mozdulatlanul elviselni, így az izgalomtól felhevült teste, heves rázkódásba kezdett, ami Klausnak nagyon imponált, tekintve, hogy ez az ő csáberejének tiszta bizonyítéka volt. Ekkor, az ősi egy hirtelen mozdulattal, magához vonta a lányt, hogy érezzék egymás forró, vágytól égő leheletét, és féloldalas, szexi mosoly kíséretében, érzékien végigsimított a szőkeség gerincén, majd elidőzött kicsit a mélyedés körül és búgó hangon megkérdezte.

- Nos, kedvesem, hogy tetszik az első alkalmad idáig? Bár, nekem nagyon úgy tűnik, hogy nincs ellenedre a dolog! – vigyorodott rá kajánul, miközben szemei mosolyogva tekintettek az izgatott lányra.

Caroline a férfi hangja hallatán, már tényleg nem bírt parancsolni magának. Az erős, határozott, mégis dallamosan lágy férfihang, valami észveszejtő lavinát indított el benne. A forró nedvesség kezdte teljesen elönteni a lányt, különösen a szeméremdomb környékét, ami maga után vonta teste minden izomzatának görcsbe rándulását. Mozdulni sem bírt a testét átjáró kéjes vágyhullámtól, mely olyan intenzív, és érzéki volt, hogy Caroline érezte, innen nincs visszaút. A testének nem ő parancsol többé, hanem az előtte álló, szexisen veszélyes rosszfiú. Teljesen kiszolgáltatott volt, ott állt merev izmokkal, remegő testel, mely felett elvesztette az uralmát. Bárhogy próbálkozott is, csak és kizárólag a férfi lágy utasításainak volt hajlandó engedelmeskedni a testét borító izomtömeg, neki egyáltalán nem. Viszont, a hibrid minden apró mozdulattal, heves reakciót váltott ki belőle, és lassan úgy vonaglott Klaus kezei között, mint egy izgatott kisgyerek, aki alig várja, hogy elinduljanak a vidámparkba. Egyre mélyebbeket lélegzett, pedig még ruhában volt, mi lesz vele később? A mellbimbói, Klaus nyelvének édes kínzásában, bámulatos gyorsasággal keményedtek meg. Ekkor, Caroline felnyögött a mellét feszítő kéjes fájdalomtól, ami egyre csak nőt, mivel, a hibrid a nyelve helyett immár a fogával ingerelte a bimbókat. Klaus megállt egy pillanatra, hogy remekművében gyönyörködjön, majd szája szélének elégedett megnyalásával nyugtázta a látottakat. Majd, vámpírsebességgel, a szobaközepére viharzott a lánnyal, és egy hirtelen rántással megszabadult a szőkeség minden ruhadarabjától, akit olyan váratlanul ért mindez, hogy a riadalmon kívül semmilyen más érzelem nem látszott az arcán. Mielőtt szólhatott volna, Klaus kaján vigyorral a száján, ujjaival betapasztotta a szépséges teremtés ajkait, majd megszólalt.

- Tss, kedvesem, nyugalom, látom máris tökéletesen felkészült a tested, de én nem szeretek kapkodni, úgyhogy játszunk kicsit angyalkám.

Caroline beleborzongott a hallottakba, miközben magán érezte Klaus elismerő pillantását, amitől csak még jobban zavarba jött, és megpróbálta eltakarni a testét, amit a hibrid természetesen nem hagyott.

- Állj meg angyalom! Miért akarod eltakarni a gyönyörű testedet? Olyan szép vagy. – hajolt egészen közel a lány füléhez, hogy ajkaival meg tudja érinteni azt. – Végig akarom csókolni az egész tested kedvesem. Úgyhogy azt kell tenned, amit én mondok, és csak akkor mozoghatsz, ha megengedem! – igézte meg Caroline-t, aki üveges szemekkel nyugtázta a dolgot, miközben érzékien felnyögött. – Jól van édesem, ügyes kislány vagy! Most szeretném, ha odasétálnál az ágyhoz, és végigfeküdnél rajta! – mondta Klaus, miközben állát vakargatva méregette a formás idomokat.

Klaus megvárta, míg a vendége kényelmesen elhelyezkedik a hatalmas franciaágyban, mely olyan fenséges, és gyönyörű volt, hogy bármelyek király megirigyelhette volna. Caroline is úgy érezte, most ő áll az univerzum közepén, és mindenki ráfigyel. Ami igaz is volt, hiszen Klaus minden figyelme rászegeződött. És a lány élvezte, az elismerő pillantásokat, a vágyat, amit a hibrid korbácsolt fel benne. Most végre úgy érezhette, csak ő van, nem kell megbújnia Elena árnyékában, mint egy szürke kisegérnek, hanem ő állhat a figyelem középpontjában.  Ekkor, a hibrid lassan odasétált az ágyhoz, egy mozdulattal megszabadult a felsőjétől, és féloldalasan elnyúlt a lány mellett. Caroline résnyire nyitott ajkakkal, és gyors egymás utáni sóhajok közepette várta a fejleményeket, miközben testét majd szétrobbantotta a kéjes vágy, ami a méhe környékén, kezdett önálló életre kelni. Klaus is érezte, hogy a lány már közel jár a mámor kapuihoz, pontosan tudta, hogy mire vágyik, hogy a hosszú, elnyomásban töltött idő után, elismerésre, csodálatra éhes, és nem is állt szándékában ezeket megtagadni tőle. Lassan végigsimított a lány oldalán, közel hajolt hozzá, és lágyan megszólalt.

- Csodás vagy angyalka, egyszerűen csodás, ahogy reagálsz rám, és olyan édes, aranyos. Lenyűgözöl. Ezt pedig nagyon kevés embernek mondtam eddig. Nagyjából senkinek.

- Csa – csak nekem? – próbált Caroline hangot préselni ki ajkai közül, a folyamatos sóhajok közepette.

- Igen tündérem, csak neked, és én nem szoktam hazudni, ezt elhiheted. Bármilyen rosszat elmondhatnak rólam, de azt, hogy hazudok, nem. – mondta, miközben jobbra-balra billegette a fejét, és áthatóan tanulmányozta a szőkeség arcát, amit még vonzóbbnak találta, mint eddig. – Mond, mit akarsz Caroline, mire vágysz? Szeretnél most élvezni? Ki akarod próbálni az érzést, vagy húzzam még kicsit a vágyaidat?

Erre kikerekedtek Caroline szemei, mert volt ugyan fogalma a szexről, de azt álmában sem gondolta, hogy egy férfi képes irányítani az orgazmusát, mindig azt hitte, hogy az csak úgy megtörténik, és nem lehet kiszámítani. De roppant mód tetszett neki, hogy csak úgy eldönti, hogy orgazmust akar, és megkapja.

- NA? De meg vagy lepődve! Szóval most, vagy később?

- Mo- most akarom. - nyöszörögte Caroline, mer, már tényleg majd szétrobbant belülről.

- Jól van drága, megkapod, bár nem szoktam ilyet mondani, de nekem is első alkalom egy ilyen tündérkével, és nagyon élvezem. – mondta Claroline ajkaiba lehelve az utolsó szavakat.

Lassan rátapasztotta az ajkát a lányéra, miközben keze dél fele kalandozott, míg el nem érte Caroline vágyainak tetőpontját, majd adta meg a kegyelemdöfést, hogy beléphessen a mámor földjére a szőkeség. Ezután, Caroline úgy érezte, hogy egy hatalmas bomba robbant a belsőjében, ami ezer, meg ezer darabra szakította a testét, mely után Klaus nevének kiáltása mellett, végre megkapta, amit akart. Klaus meg sem várta, hogy a lány megpihenjen, egy hirtelen mozdulattal belécsusszant, miközben, az ő vágyai is a tetőt súrolták már. Így átváltozott az arca, és fogaival megtalálta Caroline nyakán az ütőeret. A szőkeségnek, egy pillanatra ellát a lélegzete, de aztán meglepődve konstatálta, hogy egyáltalán nem érez fájdalmat, a pici szúrás, inkább tovább fokozza a gyönyörét. Bódult, mámoros állapotba került, amit igazán kellemesnek vélt, így megnyugodva húzódott közelebb a hibridhez. Úgy gondolta, ez a harapás egészen más, mint a Damoné, nincs benne agresszió, durvaság, és nem is fáj, sőt, még élvezetesebb tőle az együttlét. Persze, hogy így volt, hiszen Klaus nem csak táplálkozás céljából harapta meg, hanem azért is, hogy mindkettejük vágyát fokozza, bár azt el kell ismernie, hogy nagyon finom a kis szőke vére. De ennek ellenére, nem akarta bántani a lányt, csak éppen felsértette a puha bőrt, és kicsit megbökte a véna falát, hogy vékony csíkban folydogálni kezdjen a számára éltető folyadék. Most nem akart gyorsan táplálkozni, pont, hogy minél hosszabb ideig akarta élvezni a lány finom vérének ízét, ráadásul, bár magát is meglepte, de nem akart egy nagy, durva harapást ejteni, a selymesen puha, törékeny nyakon. A hosszú éjszaka után, végül, egymás karjaiban érték el az álmok szigetét, és a reggeli Nap első sugarai is ugyanígy leltek rájuk.

Klaus kipihenten ébredt, és boldog mosollyal az arcán fordul a mellette szuszogó kislány felé, akinek az arcáról, szintén az elégedettség volt leolvasható. Nem akarta felkelteni, hiszen csak egy törékeny fiatal lány volt, a mellette fekvő szépség, akinek szüksége volt a pihenésre, egy ilyen éjszaka után. Ezért, vámpírsebességgel suhant a földszintre öltözött fel, és a konyhában azonnal belevetette magát a főzésbe, hogy finom reggelivel ébreszthesse az emeleten szunnyadó lányt. Ez a gesztus egyáltalán nem volt jellemző rá, sőt pont az ellenkezője. Ha megkapott egy lányt, általában többé már nem volt rá kíváncsi, és kora reggel, vagy megölte, vagy jobb esetben kitette a szűrét. De Klaus, valahogy érezte, hogy ez a lány más, mint a többi kényes liba, akiket semmire sem tartott. Ráadásul, mikor belenézet a fejébe láthatta, hogy Caroline ugyan úgy egyedül van, mint ő, és mivel Klaus pontosan tudta, hogy milyen érzés, ha nem törődnek veled, nem volt szíve csak úgy kitenni az utcára. Valami furcsa borzongás járta át a testét minden pillanatban, mikor eszébe jutott a lány játékos mosolya, selymes fürtjeinek lágy hullámai, nevetése, és puha érintése, amit az este folyamán igen sokszor érezhetett magán. Mámorító volt belegondolnia, hogy valaki kedves gesztussal forduljon felé, amire már oly régóta vágyott. Az eddigi nők az életében, mind tapasztalt, általában érzelemmentes, hamar kiégett olcsó nők voltak, akik csak tápláléknak, vagy ha nagyon rájuk fanyalodott szexpartnernek voltak jók. Caroline ezzel szemben, fiatal volt, tapasztalatlan – hiszen ez volt az első alkalom a számára, mert Damon csak táplálkozott belőle, de más módon nem nyúlt hozzá. Ezek mellett, olyan páratlan tulajdonságokkal is bírt, mint kedves, szolid, szerény, segítőkész, és ami a legfontosabb, tiszta volt a lány lelke. Mosolya természetes, nem pedig mesterkélt. Klaust lenyűgözték ezek a tulajdonságok, olyan angyalnak látta a kis teremtést, akit a világ leggonoszabb lénye is csak szeretgetni akarna. – Vagy ez a lény én magam volnék, én lennék a leggonoszabb a Földön? – gondolkozott magában, miközben a tányérra rakta az utolsó díszítő elemet is. Miután elkészült, elindult volna fölfelé, ám hangokat hallott a díszkert felől, úgyhogy gyorsan arra vette az irányt vámpírsebességgel. Caroline volt a gyönyörű kertben, ami tele volt színpompásabbnál, színpompásabb virágokkal. A lány olyan volt közöttük, mint valami tavasztündér. Mikor meghallotta a hibrid lépteinek zaját, gyorsan megfordult a sarkán, hogy szembenézhessen vele, és kedvesen rámosolygott.

- Jó reggelt Klaus! Remélem nem haragszol, hogy kijöttem megcsodálni a gyönyörű virágaidat! Valójában, amikor felébredtem, a te keresésedre indultam, mikor hirtelen, a szemem elé tárultak ezek a pompázatos virágok és nem bírtam megállni, hogy ne térjek be és nézzem meg őket.

Ahogy Caroline megfordult, hátulról, pont úgy font koszorút a júniusi napsugár aranyló fürtjei köré, mint ahogy az angyalok glóriáját szokták ábrázolni. Klausnak kellet is egy pillanat, hogy felfogja, ez a tünemény hozzá beszél, majd miután feleszmélt újabb bámulatából, ezt mondta.

- Dehogy baj angyalom, te pont ide való vagy ilyen szép virágok közé, bár a szépségedhez nem érhetnek fel.

- Óh, köszönöm a bókot! Az mi a kezedben? Finomnak látszik. – lépet közel a hibridhez, miközben bekapott egy szem epret.

- Jah, ezt neked csináltam, gondoltam éhes leszel kedvesem.

- Köszönöm. - azzal helyet foglaltak egy kerti üvegasztalnál, és Caroline hozzálátott a neki szánt reggelinek. – Ígérem, utána te is kapsz egy kis reggelit. – hajolt közel az ősihez.

- Mire gondolsz angyalom? – kérdezte elnehezült hangon Klaus.

- Hát biztos szomjas vagy már, kicsit hűvös a tested, szerintem utoljára este ittál belőlem.

- Azt akarod, hogy harapjalak meg?

- Mért mit akarhatnék még? – lehelte a szavakat az ős ajkaira.

- Te egyáltalán nem félsz tőlem, bátor kislány vagy.

- Hmm, nem hiszem, hogy a gonosz, kegyetlen vámpírok közül származol.

Erre Klaus hangosan felnevetett, tetszett neki, hogy valaki, aki tud a vámpírokról, de róla mégsem, nem látja őt szörnyetegnek. Végre valaki nem retteg a közelében, így őszintén beszélgethet vele, mert nem fogja a félelem miatt azt válaszolni, amit elvár tőle. Sőt, még viccelni, incselkedni, játszadozni is, mert a leányzó, amit az ősi felettébb élvezett. Eddig, soha senki nem viselkedett így Klausszal, ugyanis jól tudták, hogy az életükkel játszanak. Viszont, pont ezek a vidám incselkedések hiányoztak az ősi életéből. Unta már a monoton beszélgetéseket, ahol ki tudta számolni a másik válaszát. - Végre valaki, igézés nélkül is az igazat fogja mondani. – gondolta magában, miközben elmosolyodott.

- Szóval úgy látod, hogy nem vagyok gonosz? Csak nem felejtetted el máris a kis táborozó társadat kedvesem? Még mindig ott van a holt teste a nappaliban.

Ez a kijelentés, kicsit elgondolkoztatta Caroline-t, mert valóban megfeledkezett, az előző este életét vesztett Susanról. Olyan sokat ártott neki, hogy szinte megkönnyebbült, hogy nincs a közelében.

- Nos, velem kedves vagy. – válaszolta Caroline egy vállrándítás kíséretében, amivel sikerült ismét meglepnie a hibridet, ugyanis, a vállrángatás, már tényleg olyan mozdulat volt, amit nem tűrt el a jelenlétében senkitől. Ha mégis erre vetemedett valaki, azonnal szív, vagy fej nélkül végezte. Most viszont fel se vette. Meglepődött ugyan a lány bátorságán, vagy naivitásán, de ettől a cukor babától, inkább édes volt, mint idegesítő. Főleg, hogy ez azt jelentette, hogy továbbra is laza lesz vele, ami nagyon jól esett a hibridnek.

Már éppen összeért az ajkuk, amikor megszólalt Klaus telefonja, így szabadkozások közepette pár pillanatra magára hagyta Caroline-t.

A lány addig tovább folytatta az evést, amikor hirtelen, erős kezek ragadták meg hátulról, és préselték bele a falba.

- Helló Caroline, már mindenütt kerestelek! Kellesz a tervemhez! Igaz bárki mást is választhatnék, de így lesz epikus, ha te alakítod a neked szánt szerepet. – szűrte ki a szavakat a támadó, miközben Caroline majd megfulladt a nyakát ért nyomás miatt. – Mi ez a nagy ház, megnyerted a lottót? Nem hiszem, hogy a Forbes-oknak telne ilyenre? Kié a ház?

A hangok hallatán Klaus gyorsan visszatért a kertbe, ahol kifinomult érzékeinek köszönhetően sikerült a támadó mögé lépnie, hogy az nem vette észre, majd semmi jót sem sejtető hangon ezt mondta:

- Helló Katerina. Engedd el a lányt, most azonnal.